Menü

ALBUM

Kozelka Music -

BEMUTATKOZÁS

Kozelka László vagyok, hivatásos zenész, 20 éve ismert a nevem ebben a szakmában.

Sok segítséget kaptam Lagzi Lajcsitól és Csocsesztől, akik a nevükhöz méltóan megtanították nekem a mulattatás fortélyait. Több turnén, road-shown, utcabálon zenéltünk együtt, ahol én voltam a kísérőzenészük. Jelenleg is tagja vagyok Lajcsi zenekarának, és szerepelek műsoraiban.

Zenésztársaimmal sok sikeres rendezvényen vagyunk túl, és minden rendezvényszervező visszavár minket! Színvonal és minőség jellemzi munkánkat, megjelenésünk alkalomhoz illő!

Mindig úgy tartottuk, hogy a legjobb referencia, ha már hallottak minket élőben játszani, de zenénkről demo cd kérhető, azok számára (pl. család többi tagja) akik még nem ismernek bennünket! Repertoárunk széles, az ötvenes évek dalaitól, az örökzöld és mulatós slágereken keresztül, a mai modern zenéig mindent játszunk, akár idegen nyelven is! Egész rendezvény alatt ismétlés nélkül, folyamatosan és változatosan zenélünk. Szünet nélkül akár 2 órán keresztül mulattatunk, úgy hogy minden korosztály megtalálja a számára legmegfelelőbb dallamot!

Tudjuk, hogy akkor jó a hangulat, ha megfelelő időben, a legmegfelelőbb zenét játszuk!

Ha ez a rövid ismertető megnyerte tetszését, vagy szeretne még több információt megtudni rólunk, akkor az Elérhetőség menüben megtalálja címünket.

Köszönjük érdeklődését: Kozelka László- zenekarvezető